2013. május 31., péntek

A nap képe: így néz ki az Omega győri koncertjének a plakátja

Az Omega együttes koncertjével nyílik június 15-én a győri nyári fesztivál két és fél hónapos programja, amelynek keretében megrendezik egyebek között a IX. Magyar Táncfesztivált, a lovagkort megidéző Szent László napokat és a fröccsnapokat.

Az eseménysorozatot beharangozó keddi sajtótájékoztatón az Omega három tagja, Kóbor János (ének), Benkő Lászlót (billentyűk) és Debreceni Ferenc (dob) volt jelen,

A csapat győri koncert előtt közvetlenül Németországban lépnek fel, így kellően behangolva érkeznek a városba ahol legalább akkora bulit szeretnének tartani, mint 2007-ben, amely még a mai napig felejthetetlen emlék számukra is.

Benkő László hozzátette, gyerekkora óta rokoni és baráti szálak kötik Győrhöz, ráadásul az édesapja az egyetem egyik alapítója volt. Úgy látja, Győr kulturális fellegvár, ahova mindig szívesen jön. Ehhez csatlakozott Debreczeni Ferenc is, aki szerint Győrben annyi jó dolog történik, hogy szinte magához vonzza az embereket. Mint mondta, a kézilabda BL-döntőt maga is izgalommal szurkolta végig, ezért öröm számára, hogy fellépésük előtt a város a színpadon köszönti a győri NB1-es bajnokcsapatokat.


Nyomj egy lájkot, ha kedveled az Omega együttes dalait
.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése