2015. május 18., hétfő

Mihály Tamás felköszöntötte Kóbor Jánost és elmondta véleményét

Mihály Tamás ezúttal is a facebookon osztotta meg gondolatait. A bejegyzést változtatás nélkül közöljük.

"Meckynek boldog 72-ik szülinapot kivánok!Ez csak az egyik ok amiért most irok.
A másik az,hogy megint nem tudta megállni(velem ellentétben)hogy ne nyilatkozzon a Bors-nak,akik megpróbálnak minél zaftosabb történeteket kreálni,attól sem riadva vissza,hogy egymásnak ugrasszanak még jobban.Ezért nem mondok többé nekik semmit.
Ő viszont készségesen elmondta,hogy már 2007-ben azt mondtam volna,hogy nem akarok zenélni.Ez persze nem igaz,mindössze annyit mondtam(és ebben két másik eredeti tag is támogatott),hogy nem kellene olyan koncerteket elvállalni,ahol nem kapjuk meg a gázsit,vagy csak egy részét.Nem kellene a tudtunk nélkül mindenféle kiadványokat (CD,DVD)megjelentetni.Ezért volt a másfél éves szünet.
Aztán egyszer csak jött a Rapszódia,szimfónia,stb.
Ennek ellenére a jubileumi turnén ott voltam,bár a koncert felépitése nem tetszett,az sem hogy Gyurival igen csak a háttérbe szorultunk.De a közönséggel nem akartam,akartuk megcsinálni,hogy nem megyünk el.Ugyanez vonatkozik a Szabadságkoncertre is.
Amit a könyvről mondott,az félig igaz.Persze,hogy szubjektiv,ha nem az lenne Lexikonnak hivnák!De semmiképpen nem negativ!Rengeteg szép dologról irtam,ami 45 év alatt történt,és persze néhány olyat is ami nem tetszett.De végig szeretettel,megértéssel barátsággal,sőt megbocsájtással irtam.El kéne olvasni mégegyszer!
A Facebooknak meg az a lényege,hogy megszólalhatok,elmondhatom,mit gondolok,érzek,és erre emberek válaszolnak.SZABADON!Engem is ekéztek,ócsároltak,emberi mivoltomban sértegettek.Azt is tudomásul vettem,bár jól nem esett.Nagyon sokan meg egyetértettek,bátoritottak.Lehet egy oldalt moderálni,de azzal elvész a hitele.
Ha hivnak fellépni,persze elgondolkodom,hogy menjek-e,de erre eddig nem került sor.Igazi OMEGA koncerten persze hogy szivesen ott lennék.Hisz Mecky mondta,ha valaki omegás,az az is marad.Majd meglátjuk....
Mégegyszer minden jót,boldog szülinapot!
Misi"

Nyomj egy lájkot, ha kedveled az Omega együttes dalait.

Omega kiadványok, érdekességek - KLIKK.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése