2017. november 7., kedd

Hihetetlen, de igaz! Benkő László az Omega előtt lépett fel iskolazenekarával


Benkő László közlekedésmérnöki diplomát szerzett, aztán mégis a Benkó Dixieland Bandben kötött ki. Vajon Miért döntött úgy, hogy a „civil” foglalkozás helyett inkább a zenélést részesíti előnyben? - erről kérdezte a Magyar Idők.
Megható Omega dalok ITT.

– Apám, aki az évek során egyetemi tanár lett, és a Forrai Miklós nevével fémjelzett kórus egyik alapító tagja volt, átérezte ezt a kettősséget. Már az iskolazenekarban játszottam, amikor jeleztem neki, zenész szeretnék lenni. - kezdte az Benkő.

- Saját magát látta bennem, mindenesetre megjegyezte: zenélj csak, ha ezt szeretnéd; valamikor majd rendes ember lesz belőled! Ezért aztán lediplomáztam, de előtte az utolsó években – a Műegyetem mellett – jelentkeztem a konzervatóriumba is. Nagyon megfogott a zene. Amikor az egyik iskolazenekarral felléphettünk az Omega előtt, szavakkal ki sem fejezhető boldogsággal töltött el, hogy csapatban muzsikálhatok, és együtt söpörhetjük be a sikereket. Akkor még nem tudtuk, hogy a nagyok, a befutott muzsikusok az esetleges utánpótlásra gondolva rendszeresen figyelték a fiatal zenész-srácokat. - tette hozzá a zenész.

Klikk és tudd meg hogy kerül Benkő a Benkó Dixieland Bandbe


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése