2013. május 15., szerda

Fiatal zenészeket támogat az Omega

Fiatal zenészek felkarolása, rászoruló zenészek anyagi támogatása, az Omega nemzetközi tapasztalatainak átadása, valamint a magyar rockzene történetét felölelő Omega Múzeum létrehozása a célja az Omega Közéleti Alapítványnak, amelynek megalakulását szerdán jelentették be Budapesten.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Belénessy Csaba újságíró elmondta: céljuk mindazzal a tapasztalattal segíteni, amely az együttes mögött áll, de a szervezet működéséhez magánszemélyek, állami források segítségére is számítanak.

Molnár György, az Omega gitárosa a május 30-i, moszkvai koncertről számolt be: elmondta, hogy a fellépésen a klasszikus Omega-repertoárt fogják előadni.

"Megtört a jég, az elmúlt 30-50 év alatt erre nem volt lehetőség"
- mondta el az MTI-nek a moszkvai koncertről, hozzátéve: terveik szerint a későbbiekben Szentpéterváron, Kijevben és Kazahsztánban is fellépnek.

Nyomj egy lájkot, ha kedveled az Omega együttes dalait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése