2015. május 6., szerda

Mihály Tamás újabb nyilatkozata: hiba volt elvállalni a koncertet

Lehet, hogy az Omega már nincs annyira távol a politikától, mint korábban – mondta Mihály Tamás, a zenekar basszusgitárosa az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Mihály Tamás a műsorban elmondta, hideget-meleget is kapott azóta, miután bejelentette, nem fog fellépni az együttessel a felcsúti Pancho Arénában. „Voltam én komcsi, meg libsi”, utalt az internetes kommentekre.


A művész azt is hozzátette, nem tartja szerencsésnek, hogy az Omega elvállalta a felcsúti koncertet. Ezt többek között azzal magyarázta, hogy Felcsút ma a közgondolkozásban jelent valamit, amitől az Omegának, ahogyan eddig is tette, elegánsan távol kellene tartani magát.

A zenekar többi tagjával találkozott ugyan az elmúlt időszakban, de sajnálja, hogy nem alakult ki olyan mély beszélgetés, aminek kellett volna. „Mint ahogyan a kutyák a falkában kerülik egymást”, mesélte a találkozó hangulatát.

Mihály Tamás azt is megemlítette, hogy mekkora csalódás volt számára a Szabadság-koncert, ami ugyan a szerződéskötéskor jól indult, azonban végül kiderült, hogy nem egyenrangú félként lépnek fel a Scorpions-szal, hanem csupán annak előzenekaraként.

A basszusgitáros azt reméli, az üzengetésnek egyszer vége szakad és a zenekarban töltött negyven évnyi kalandot végül egy Omegához méltó közös búcsúkoncerttel fogják tudni lezárni.

Nyomj egy lájkot, ha kedveled az Omega együttes dalait.

Omega kiadványok, érdekességek - KLIKK.

atv.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése