2015. május 2., szombat

Mihály Tamás nyilatkozott - a vs.hu is beszámol

Az Omega basszusgitárosa nem hajlandó a Pancho Arénában játszani. Mihály Tamás erről a Klubrádióban beszélt.

A vs.hu így számol be a megszólalásról.

Júniusban Omega-koncertet tartanak Felcsúton, az Orbán Viktor háza mellé épült Pancho Arénában. A zenekar azonban nem lesz teljes: Mihály Tamás basszusgitáros nem fog elmenni.

Mint mondta, nem tartja helyénvalónak a felcsúti arénában való fellépését, mivel annak mögöttes jelentése van. „Felcsút mégiscsak jelent valamit ebben az országban” – tette hozzá. Már az Omega oratórium-koncertsorozatában sem vett részt, mert sem a formájával, sem a céljával, sem a helyszínekkel nem értett egyet, szerinte a rockzene a templomba, a mise a stadionba nem való.

Omega kiadványok, érdekességek - KLIKK.

Felcsút ráadásul szimbolikus helyszín – mondta Mihály Tamás, aki hozzátette: nem akarja megbántani azokat, akik ott élnek és az az otthonuk, mert ők nem tehetnek róla, de a jelenlegi helyzetben, ha valaki Felcsútra megy koncertezni, annak mögöttes jelentése van.

Jegyek ITT a felcsúti koncertre.

A zenész arról is beszélt, hogy ő nem ért egyet azzal, hogy az Omega elment ebbe az irányba, és ezért ő nem is fog részt venni a koncerten. Mihály Tamás szerint „tudni kell, minek hol a helye, és mi az ízléses”. Az Omega Felcsúton való fellépését pedig nem tartja ízlésesnek.

Klikk Mihály Tamás a teljes nyilatkozatáért.


1 megjegyzés:

  1. Politizál már régóta a Mihály Tamás mig a többiek zenélnek.

    VálaszTörlés